Barack Obama és Raúl Castro márciusi összeborulásával várhatóan megkezdődik nemcsak az amerikai turisták, hanem az amerikai nagyvállalatok Kubába történő beáramlása is.

A sort nagy eséllyel az informatikai cégek megkezdik meg.

Történelmi találkozás, történelmi következmények

2016. március 21-én, hétfőn olyan találkozóra került sor, amihez hasonló 88 évvel ezelőtt történt legutóbb: az Egyesült Államok elnöke Kubába látogatott.

Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök a kapcsolat normalizálást tűzte ki célul, és mindketten kiemelték, hogy a két ország viszonyában új időszak kezdődhet.

Persze megvolt az egymásnak feszülés, de Obama kiemelte, hogy közel az embargók feloldása.

Vagyis ha minden feltétel adott, nemsokára jönnek az amerikai turisták és amerikai cégek is.

Páran már készülhetnek

A jövőbeni nyitottabb kapcsolat érdekében a két elnök megállapodott egymással, hogy néhány amerikai vállalat megjelenhet Kubában, ráadásul nem is akármilyenek: internetes vállalkozások, így például szóba került az Airbnb vagy a Booking.com.

És persze a Google is, mint hálózatfejlesztő.

Viszik a netet

A tájékoztatás szerint a gigacég vezeték nélküli és kábeles széles sávú bővítést végezne, ami azért is érdekes, mert a szigetországban az internetszolgáltatás állami monopóliumnak számít.

Széles körű felhasználásról pedig nem beszélhetünk, hiszen a 11 millió lakossal bíró Kubában csak 25,7 százalék az internethasználók aránya.

A háztartások 12,7 százalékában van számítógép, a széles sávú internet pedig 40 dollárba kerül. Az ott pedig a megfizethetetlen kategóriába tartozik.

A Google lehetséges érkezéséről többet nem árultak el.