Egyre több céget hoz izgalomba a dolgok internete: IoT Cloud szolgáltatást indít a Bosch, amely azt is belengette az érdeklődőknek, hogy 2020-ig minden elektronikai termékét hozzácsatolja majd az infrastruktúrát biztosító megoldáshoz.

Értsd: minden Bosch-termék kapcsolódni fog a világhálóhoz, hogy azok kommunikálhassanak egymással és velünk.

Hogy ez jó lesz-e nekünk vagy sem, még bizonytalan.  Vagyis kérdéses a szép új világ…

Egymás után állnak be a sorba a cégek

A dolgok internete, vagyis amikor a minket, embereket kisegítő eszközök információtömeggel árasztják el a világhálót, igencsak népszerű téma manapság. Nem önmagában az az érdekes, hogy a mosogató és a televízió adatai keringenek az éterben, hanem hogy ezzel mit is kezdhetünk majd.

Nemrég az OCF szövetség és a Nespresso kürtölte világgá, hogy beszáll a buliba, most pedig a Bosch csatlakozott a turnébuszhoz.

Nagy meglepetés persze nincs ebben, hiszen az okoskütyük, okosházak és okosautók világában afelé haladunk, hogy ne csak mi, felhasználók kommunikálhassunk egymással, hanem a minket kisegítő eszközök is.

Az okosház pontosan tudja, hogy mit mér a kinti hőmérő, és aszerint küldi az adatot a fűtési rendszernek (bekapcsol-kikapcsol); a világítás akkor kapcsol fel, amikor az okosautó jelzi a garázs előtt, hogy megjöttünk; vagy a tévé azt a műsort veszi fel majd fel nekünk, amit a keresési előzmények alapján érdekesnek tart számunkra.

A több százezer munkavállalót foglalkoztató, szerteágazó érdekeltséggel rendelkező német cég azért is döntött egy új IoT infrastruktúra létrehozása mellett, mert nem szeretne lemaradni a riválisaitól, és ha valamiben, hát ebben a megoldásban aztán van pénz. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy ez a jövő.

Bosch IoT Cloud

A kreatívnak éppen nem mondható projekt első adatközpontja Németországban épül majd fel, és a tervek szerint a hálózatra minden olyan eszközt felcsatlakoztatnak majd, ami képes lesz az online kapcsolatra.

A vállalat abban bízik, hogy a vásárlók értékelik majd a földrajzi hely beszédes kiválasztását. Németország ugyanis nem az Egyesült Államok, hiszen itt nem kell attól tartania a felhasználónak, hogy illetéktelen kormányzati szervek koszos kis mancsai belemásznak majd az érdekszférájába.

Legalábbis erre nem nagyon van példa, aztán hogy ebből mennyi igaz, azt ki-ki döntse el magának.

A fenti morzsákat leszámítva sok információt még nem árultak el a Bosch IoT Cloudról. Annyi bizonyos még, hogy a fejlesztésre évente 500 millió költhetnek majd, és hogy a felhőszolgáltatást a későbbiekben a partnerek felé is szeretnék megnyitni.

Hosszú távon a cél pedig egyértelműen a globális terjeszkedés lesz.