Történelmi pillanatra került sor tegnap Nagy-Britanniában: először adott nyilatkozatot a sajtónak az angol titkosszolgálat, vagyis az MI5 jelenleg is szolgálatban lévő igazgatója. Sajnos az elhangzottak még annál is nyugtalanítóbbak voltak, mint azt gondoltuk…

Andrew Parker a BBC kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az internet és a technológia fejlődése miatt a modern kor egészen új kihívásokkal néz szembe, és ezekre a lehető legjobban fel kell készülni.

Veszélyes a személyes adatok védelme

Eddig is tudtuk, de Parker most még inkább kihangsúlyozta, hogy a ma terroristái már az interneten kommunikálnak, viszont a hírszerzői munkát igencsak akadályozzák a különböző adatbiztonsági eljárások. Nehéz úgy kémkedni, ha egyre többen és egyre jobban meg tudják ezt akadályozni.

Az igazgató szerint az adatok titkosítására már rengeteg lehetőség van, és a kiberbűnözők egy sor előnyhöz juthatnak ezek által. Éppen ezért a világ felé a nagy techcégek is etikai felelősséggel tartoznak, hiszen a már-már feltörhetetlen telefonok miatt a hatóságok nem képesek ellenőrizni a terrorizmussal gyanúsított személyeket.

Parker szerint ha senkinek sem állhat érdekében az, ha a terroristák terveiről nem szerzünk időben tudomást.

Hazafias törvény – Angliában?

Az MI5 igazgatója szót ejtett a Nagy-Britanniában épp nagy vitákat kiváltó hazafias törvényről (az Egyesült Államokból ismert szabályozást itt is Patriot Actnek hívják). A britek ugyebár korábban élesen bírálták az amerikaiak gyakorlatát, és többször is hangot adtak annak, hogy a tömeges lehallgatásokat az Egyesült Államokban abba kellene hagynia.

Parker szerint a tervezet szükségességét a parlamentnek kell eldöntenie, ugyanakkor a titkosszolgálati módszerek radikalizálódásától nem kell félni.

Az igazgató nem felejtette el dicsérni az angol titkosszolgálat munkáját, és szerinte az a legjobb, amikor az állampolgárok nem is tudnak arról, hogy épp mit csinálnak vagy csináltak. Ugyanakkor aláhúzta, hogy Nagy-Britanniára jelenleg a terrorizmus jelenti a legnagyobb veszélyt.